RPG69 Wiki
Advertisement

Összefoglaló[]

Jörmungar segítségét megszerezve Alex, Arnolf, Orlag, Sato és Magnus visszatértek Öregvárba, a lázadó barbárok főhadiszállására. Ott már várt rájuk Melano Gaster azzal a hírrel, hogy a Fellegvár visszatért északra, és készenáll légitámogatást nyújtani a közeledő csata alatt. A súlyosan sérült Arnolf visszatért a Fellegvárra Melanoval lábadozni, miközben a többiek felkészültek a csatára.

A másnap tartott birkózóversenyen részt vett Sato, Orlag és Magnus is, végül pedig Magnus diadalmaskodott, elnyerve a barbárok tiszteletét.

Barbarian March

A barbárok megindulnak a Nagymedve Tó felé

Az összegyülekezett barbár erők és Jörmungar elindultak a Nagymedve tó és Koromkapu felé, abban reménykedve, hogy érkezésük hírére az ÉKÁ seregek kivonulnak ellenük, bízva tűzerejükben és gólemjeikben, és így is történt. Amikor felvonultak ellenük, a Fellegvár lecsapott az ellenségre, a tó körüli sátortáborba kergetve az északi erőket, ahol a puskáik és ágyúik lényegesen kevesebbet értek. Amikor a csapat üldözni kezdte az ellenséget, kemény küzdelem tört ki a táborban. Miközben a Fellegvár odafentről nyújtott támogatást ahol a küzdelem a legkeményebb volt, Deina csatlakozott a csapathoz amikor egy gólemmel találkoztak.

Az első gólemet könnyedén legyőzte Deina, Jörmungar és Magnus összefogva, miközben a többiek elbántak az északi gyalogosokkal. Azonban az északiak két utolsó góleme megjelent, és hatalmas puskáikkal súlyos sebet ütöttek Deinan és Jörmungaron. Rövid harc után Jörmungar, Beric és Orlag elpusztították az egyik gólemet, azonban a jégféreget leterítette utolsó erejével, és a hátán lovagló Alex a földre zuhant, távol társaitól. Mindeközben Deina és Magnus kemény csatát vívott a Gólem-Kenwayel, aki komoly károkat okozott Deinának, de nagy nehezen sikerült elpusztítani. A többiektől elszakadt Alexre közben északi gyalogosok támadtak, és leterítették - mire Orlag és Sato odaértek, már késő volt, az elf halott volt.

Bár a csatát megnyerték, és Koromkapu hídját a Fellegvár elpusztította, komoly árat fizettek érte a Rambaldi-prófécia követői. Sikerült megszerezniük a barbárok segítségét az ÉKÁ ellen, és elvették a fontos szénlelőhelyet az északiaktól, Alex, a prófécia egyik ismerője meghalt - és többekben felmerült a kérdés, hogy ahogy ismerői közül csak ketten maradhatnak életben, ki lesz a következő?

Fontos Halálok:[]

Előző Epizód: The Belly of the Beast[]

Következő Epizód: Danger Zone[]

Advertisement